2012. április 26., csütörtök

Shipwrecked - The Last Pagans (Crucial Response)

Meg merem kockáztatni, hogy az év egyik legkirályabb dolga ez a lemez. Annyit azért érdemes tudni róluk, hogy a volt Onward, Common Cause, Enforcer tagok bandájáról van szó akik egy időre, a 2005-ös EP-jük után feloszlottak, ha jól tudom. Az osloi veteránok visszatérő LP-jükre 21 számot rögzítettek. Ahogy azt megszokhattuk agresszív, nyers Boston hc, helyenként Oi! hatásokkal. Elejétől végéig magával ragad, egy percig sem unalmas, és közben azon gondolkozol, hogy a DYS-nek is ilyen zenét kellene nyomni 2012-ben. Felesleges is erről többet beszélni, inkább hallgasd meg!

/Marci/

Axis / Weight Of The World split (On Point Records)

Keddtől fogva stream-elhető a két floridai hardcore/metál banda közös split-je. Két-két számot kapunk mindkét bandától, ami lehetne azért több is.. Míg az Axis a keményebb, technikásabb Strife, Morning Again lassabb, metálos témáira épít, a Weight of the World már jóval dinamikusabb hardcore-t játszik. A kettő közül, hozzám inkább a WOTW áll közelebb. Az Axis rész nekem már túl metálos lett, a demójuk egyértelműen jobban tetszett. A WOTW viszont annál jobb irányba megy. Dallamosabbak lettek az új számok, ami jól áll nekik, és van valami ami szimpatikus nekem ebben a bandában.. fasza cucc. A split-et az Axis demót is kiadó On Point Records fogja kihozni 7"-en valamikor a nyár elején.
/Marci/

2012. április 20., péntek

Bluesbreaker - Never Knowing Peace

A Sike demo után végre itt van a kijevi Bluesbreaker új kislemeze is, a Never Knowing Peace, úgyhogy gyorsan el is kezdtem szarrá hallgatni. Két évet kellett várni erre a négy számra de megérte, mivel megint egy nagyon király lemezt kaptunk. Ugyan a Chain Gang-et nem szárnyalja túl, de olyan 98%-ban megközelíti azt. A blues-os/rock-os vonal pont annyira jellemző mint az előző anyagra, tehát pont el van találva amikor még különleges ez a hatás, viszont emellett elég tökös hardcore lemez marad. A hangzásról annyit lehet elmondani, hogy valamivel koszosabb lett, amit ugyan kb. egy szám után meg lehet szokni, de szerintem a tisztább hangzás jobban állt nekik. A lemez egyelőre még csak bandcamp-en elérhető, de majd lesz 7" is valamikor, aki arra utazik.


/Marci/

2012. április 5., csütörtök

WB Wolfpack -Demo 2012

Ahogy a név is mutatja maradunk Wilkes Barre-ben, ahol úgy tűnik egyre-másra alakulnak a belterjes all-star bandák. A Tittle Fight, Disengage, United Youth, Gypsy, Bad Seed tagokat felvonultató és ezáltal a helyi színteret reprezentáló zenekarnak ez az első demója. A srácok színtiszta oldschool zenével és nem kevés SSD hatással szakítják le az arcodat, de mi mást is várhatnánk.. 4 szám került a demóra amiket a minőségből kiindulva kb egy kazettás magnóval vehették fel, de remélem  mihamarabb rögzítik valami élvezhetőbb formában is.


/Marci/

The Strength Inside Interjú

Ez egy elég régi interjú amit Saca csinált SxI Milánnal de aztán valahogy úgy alakult, hogy nem jelent meg sehol csak kallódott a gépemen. Egészen mostanáig, mivel ma akadtam rá és úgy gondoltam ne tűnjön el ez is a süllyesztőben, inkább kiposztolom ide, hátha érdekel valakit.

1.Először is beszélj nekem légyszives a The StrengthXInside-ról, mikor,miért és hogyan kezdődött el ez az egész? Kik voltak a tagok és kik voltak hatással a zenekarra!

Hát erről illene megkérdezni a többieket is J Én 2002 nyarán csatlakoztam egy hiányos felálláshoz. Az akkori dobos Rácz Balázs-ék padlásán már nagyban ment a próbálás. Akkor még a Soós Tomi énekelt (későbbi dobos) Virágh Máté gitározott akkor is és én csöppentem be mint friss basszusgitáros, majd később jött Maulis Iván mint másodgitáros. Azt hiszem akkor még nem volt nevünk….később több is fel merült….....majd egy Values Intact koncert után a Soós Tomi felvetette, hogy mi lenne ha Strength Inside lennénk (A Values Intact-nek van egy ilyen című ütős kis száma J )
Majd a Tomi beült a dobok mögé és jött a Mikola Sanyi énekelni. Vele is ment a dolog vagy fél évig, de aztán én egy gördeszka versenyen találkoztam a Sőreg Tominkkal, szóba elegyedtünk a X-es kitűző láttán aztán minden jött magától, így 2003-ban már hasíthatott a zenekar teljes gőzzel a végleges felállással J.
És h miért? Mert szerettük ezt a zenét, és meg akartuk másnak is mutatni. Akkoriban nagyon jó hangulatú koncertek voltak és nagyon felspanolta az embert, inspirált minket. Egyszerűen megfogott minket a légkör, és szerettünk zenélni..csápolni J
Hatással volt ránk mindeképpen a HOldXtrue, Kevés, Coup de grace, majd persze az összes Youth Crew banda mint az Atari, Mainstrike, Chain of strenght, Gorilla Biscuits és társai, H-street. De akkoriban sok japán zene is ment, mint a Last One standing, No CHoICe In This MAttter. Szép lassan tágult a látókör, másolódtak a kazik J
 
2.SXE banda voltatok, mi inspirált? Tartod még magad vagy esetleg változott azóta a dolog?


Igen Straight Edge banda voltunk. A szövegeink is árulkodnak róla J Igazi Youth Crew bandát szerettünk volna csinálni, mint a nagyok J
Inspiráció
magához az életformához nem nagyon kellett, természetesnek tűnt (nekem legalábbis tuti)
A zene és a szövegek kiegészítették teljessé tették a dolgot! Amikor koncerten felrajzolod az X-et és körbe járt a filc az mindig nagyon különleges érzés volt….koncert után meg fekvés majd alvás és ébredés X-kel teli arccal reggelente….mókás is volt J
Igen ezt az életformát követem azóta is! Én megtaláltam benne mindent ami nekem kell,ami én vagyok és a zene jól kiegészíti ezt.

3.2005-ben voltam a mezőtúri wanted feszten és a Loksiban belefutottam egy bulitokba, hát csak arra emlékszem hogy irtó nagy kalapálás volt, kemény volt :) Akkoriban nagyon élt a hardcore felétek, azóta megközelíteni sem lehet azt a hangulatot! Mesélj egy kicsit azokról az időkről! Mi változott azóta és mi lehet az oka?

Igen, nagyon jó volt, de egy korszak végére csöppentél bele. Akkor nagyon jó koncertek voltak Mezőtúron. Fellegvár volt akkoriban, ami mára nagyon nem igaz L Volt olyan h csak YOUTH Crew koncert volt. És teli volt a loksi, barátokkal, nézőkkel…soxor be se fértek pl egy-egy hold true bulira J
Mindenki mozgott, nagyon jó volt a hangulat.
Sok külföldi banda is megfordult akkoriban. kaját csináltunk nekik,elszállásoltuk, csináltunk velük még pár koncertet az országban…manapság ez ritka.
Kevesen járnak koncertekre, kevesebbet szervezne koncerteket. Loksiban kb sose volt belépő, így jött az is aki csak arra járt és benézett, vagy csak kíváncsi volt, és megismerhette ezt a zenét is akár. Sztem sok embernek így tetszett meg a zene, és később így lett részese a szintérnek.
Manapság egy koncertre aki lemegy az nem a zene miatt megy le. Ez a nagy különbség!!!!
Ok? Egyszerűen minden változik. az h merre az meg sok mindentől függ…
 
4.Jelentett hátrányt bármilyen téren az,hogy vidékiek voltatok? (koncertek szervezése,kapcsolattartás...)

Hát lehet megköveznek ,de igen jelentett. Nehezebb volt koncertet szervezni az elején, de utána szerencsére megismertek is hívtak sok helyre minket. Az az igazság, h akkoriban nehezebb volt bekerülni a vérkeringésbe. Csipkelődések akkor is mentek mint most. Kaptunk is J
De előnye is volt a vidékiségnek. Vidéken mindig királyabb bulik voltak J
 
5.Játszottatok Bécsben a Bane előtt, milyen élmény volt?


Hát életem egyik legjobb koncertje volt. Látni annyi embert , hogy élvezik amit csinálsz. Látni magyarokat akik ropják a tömegbe és alig várják az ismert számokat. Akkor azt éreztük, hogy jól csináljuk, van helyünk egy olyan jó zenekar előtt játszani mint a Bane, Fc Five v az ENDSTAND. Szuper volt!!!


6.2006-ban feloszlottatok,mi volt a szakítás oka?

Énekesünk egyre kevesebbet járt próbára, lett fontosabb az életében. Elkezdtünk továbbtanulni. szétszéledni az országba, egyre nehezebb volt összeegyeztetni a próbákat. Sorrendet kellett felállítani :P
 
7.Úgy tudom ez után jött a BUILD TO BREAK.Ami elég tiszavirág életűre sikeredett, ráadásul ez már egy másik felállás volt. Hogy is volt?


Így igaz. Megpróbáltuk a Beretka Ádámmal, majd a Matyipotter-rel énekügyileg, és a Boxi a Karatekidből gitározott 2dik ként. De itt még nagyobbak voltak a távolságok köztünk. Tényleg kevés próbát lehetett össze egyeztetni és nem is lett előrelépés (a TSI-vel összehasonlítva) amit el akartunk kerülni. Így abbahagytuk.

8.Az SI-ből zenél még valaki valahol, vagy mindenki a szögre akasztotta a lantot?

A Virágh Máté dobol a Rákosiban és még egy másik Szegedi zenekarban. Én ebben az évben adtam el az összes cuccom, időhiány miatt és mert én is találtam fontosabbat. A többiek közvetlen utána abbahagyták amit csináltak L

9.Bevallom nekem sokat jelent az SI és több embertől is hallom ezt! Egy esetleges reunionra még nem gondoltatok? :)

Én személy szerint nem gondoltam. Egyrészt nemrég volt az h volt a tsi. Másrészt nem biztos h hiteles lenne. Az akkori dobosunk már nem Straight Edge. Úgy meg nem az igazi. Bizti nagy élmény lenne……majd ecccer talán….kitudja :P
Azt meg h sok mindenkinek jelentett vmit…annak nagyon örülök, mert nekem is ill. nyugodtan mondhatom h nekünk is…és megérte akkor, mert elértük amit akartunk J

10.Na szóval térjük rá a Photo Webzine-re, úgy tudom hogy ezt egyedül csinálod!És hát a név is adta magát :)
  Mióta érdekel a fotózás? És mennyire veszed komolyan?


Igen egyedül csinálom. Anno körbekérdeztem a többieket, mondtam h szeretnék egy ilyet és belementek. Szerintem a név már képviselt vmit amit érdemes volt megtartani és akár még adni is hozzá egy kicsit.
Még kisgyerekként kezdtem el fotózni, de úgy igazán a zenélés alatt alakult ki úgy 8 évvel ezelőtt. Elkomolyodott mondhatni J
Annyira veszem komolyan amennyire csak lehet. Amennyire időm engedi elmegyek minden koncertre és csinálok pár képet.

11.Hogy működik ez a dolog pontosan? Kinézel egy bulit, a nyakadba veszed a géped és elindulsz? Vagy megrendelésre mész?

Általában arra a koncertre megyek el ahol olyan zene megy ami közel áll hozzám. Ugyanis csak annak a hangulatát tudom visszaadni hitelesen. De volt többször is hogy megkértek h menjek el 1-1 koncertre(pl. KisG).
A photowebzinnel elsősorban a sxe hardcore zenét szerettem volna bemutatni, de koncertek hiányában ezt kicsit megszegtem és lett belőle egy magyar szintért átkaroló kis szösszenet J Nem tömegképekkel akartam bemutatni a bulikat, hanem csak az igazán jellegzetes pillanatait. Az igazi arcát!
Sajnos mostanában kevés koncerten voltam a munkám, a suli és más hobbim miatt,de a koncertek minősége és mennyisége is erősen csökkent a 2010-es évben L
 
12.Valami amire nem tértünk ki de szeretnéd még elmondani?


Készülőben
az új TSI Pwz. De kevésnek érzem még. Nem tudom mikor jön ki és milyen formában. Van sok ötletem.
Aki szereti az jelezzen és akkor igyeXek J
Köszi, hogy megkerestél!
Remélem találkozunk majd vmi jó koncerten is. Csak legyen!!!!
Ja és itt megtaláltaok: mysapce.com/strengthxinside
myspace.com/milankara
köszi!