Between Earth and Sky - Of Roots and Wings Sosem voltam igazán nagy Trial fan, de szerettem a számaikat és a szövegeik nagyon szimpatikusak voltak, főleg azért mert teljesen máshol fogta meg a hardcore-t, mint más zenekarok. Az Of Roots and Wings egy csodás EP-lett, mondhatni megérte rá tíz évet várni. Ahogy azt sejthetitek, ezúttal sem négy soros klisékből áll a szöveg, hanem mint azt megszokhattuk komoly és okos szövegeket kapunk. A zene dallamosabb lett a Trial-hoz képest, ami csak előnyükre vált szerintem. Elejétől végéig izgalmas, lüktető, néha nyomasztó a lemez. Nálam egyértelműen elnyerte a 2011 legjobb kislemeze díjat. Ja és már csinálják az LP-t, ha minden igaz. Régóta nem vártam már így lemezt az biztos, mert ha ez ekkora királyság volt, az LP-re el fogom dobni az agyam. Remélem akkor majd meg is turnéztatják Európában is.
/Marci/
Razor x fade - s/tA chicagói zenekar első nagylemeze egy demó után, nagyon zajos és nyers az egész, árad belőle az az elkeseredett agresszió, amit ha beteszek a fülembe az utcán sétálva, egyszercsak azt veszem észre, hogy nagyon gyorsan megyek, totál felpörget, annyira dühös. A gyors részeik néhol engem a Failures-re emlékeztetnek, de a Negative approach hatás is tagad hatatlan.
/Ádám/
Rotting Out – Street Powl
Az előző anyagaik után nagyon vártam már ezt a lemezt. És örömmel mondhatom, hogy megint elkápráztattak a srácok. Történt egy tagcsere is. Mike kiszállt, a helyére a szintéren már ismert Walter Delgado (Alpha&Omega, Minority Unit) került az énekesi posztra. Nekem tetszik a hangja, szóval hamar túltettem ezen magam. Ami a lemez nagy előnye, hogy túlléptek végre a "gyorsrész, gitárkiállás, refrén" dalfelépítéseken és itt már vannak jócskán 2 percnél hosszabb dalok is tök eltérő szerkezettel. Tetszenek a gitártémák is, jóval összetettebbek, mint az előző lemezen de szerencsére még nem ízléstelenül mutatványozós.
Az előző anyagaik után nagyon vártam már ezt a lemezt. És örömmel mondhatom, hogy megint elkápráztattak a srácok. Történt egy tagcsere is. Mike kiszállt, a helyére a szintéren már ismert Walter Delgado (Alpha&Omega, Minority Unit) került az énekesi posztra. Nekem tetszik a hangja, szóval hamar túltettem ezen magam. Ami a lemez nagy előnye, hogy túlléptek végre a "gyorsrész, gitárkiállás, refrén" dalfelépítéseken és itt már vannak jócskán 2 percnél hosszabb dalok is tök eltérő szerkezettel. Tetszenek a gitártémák is, jóval összetettebbek, mint az előző lemezen de szerencsére még nem ízléstelenül mutatványozós.
/Marci/
Los angeles-i youth crew banda első lemeze, 6 szám van rajta és ez 2011 egyik legkirályabb dolga. Jó, fogós gyors témák, kevés középtempós rész, a lassú mosh részek pedig egyenesen letépik az ember fejét. Külön érdekesség, hogy a zenekart 11 srác alkotja, a 2 gitár és a dobos állandó (azt hiszem), énekesből kb minden versszakra jut egy. A lemezen szereplő számokban kiemelik a kisebbségi (mexikói) származásukat, ezzel együtt felszólalnak a rasszizmus ellen, téma a straight edge is természetesen. Az egész zenében van egy olyan erős düh-érzet, hogy nem lehet nem beindulni rá!
/Ádám/
Rearranged – Self Titled
Vannak, akik szerint folyamatosan adják lejjebb a színvonalat az első demóhoz képest. Nos, szerintem ez nem így van, csak kicsit változik/formálódik a zene. Amikor a New Form-st hallgattam elsőnek, volt rajta egy Seeking című szám, és arra gondoltam, hogy mekkora királyság lenne egy csak ilyen számokból álló Rearranged lemez. Amikor kijött a ST pár másodperc hallgatás után azt hittem ez meg is történt. Bár nem így lett, ettől még egy nagyon jó lemez lett az új is. Jobban visszanyúlnak a gyökerekhez. Erőteljesebben lehet a számokon érezni a ’80-as DC hatásokat, és itt elsősorban a Minor Threat-re gondolok. Ezeket a stílusjegyeket keverik a saját elképzeléseikkel és ebből szerintem egy tök érdekes dolog jön ki.
Vannak, akik szerint folyamatosan adják lejjebb a színvonalat az első demóhoz képest. Nos, szerintem ez nem így van, csak kicsit változik/formálódik a zene. Amikor a New Form-st hallgattam elsőnek, volt rajta egy Seeking című szám, és arra gondoltam, hogy mekkora királyság lenne egy csak ilyen számokból álló Rearranged lemez. Amikor kijött a ST pár másodperc hallgatás után azt hittem ez meg is történt. Bár nem így lett, ettől még egy nagyon jó lemez lett az új is. Jobban visszanyúlnak a gyökerekhez. Erőteljesebben lehet a számokon érezni a ’80-as DC hatásokat, és itt elsősorban a Minor Threat-re gondolok. Ezeket a stílusjegyeket keverik a saját elképzeléseikkel és ebből szerintem egy tök érdekes dolog jön ki.
/Marci/
Cross rage - s/t
Kanadai banda, oldschool hardcorepunkot nyomnak ők is, viszont nem olyan nyers, mint pl a No tolerance, vagy a Boston strangler, ebben a zenében vannak rövidke szólók, kisebb, ügyes gitártémák, megoldások. A címadó Cross rage című dal a legjobb szerintem, egyből beindítja az egész kislemez hangulatát azzal a gitártémával az elején és ahogy utána átvált egy gyorsabb tempóra, a többi szám pedig fenntartja ezt a szintet.
Kanadai banda, oldschool hardcorepunkot nyomnak ők is, viszont nem olyan nyers, mint pl a No tolerance, vagy a Boston strangler, ebben a zenében vannak rövidke szólók, kisebb, ügyes gitártémák, megoldások. A címadó Cross rage című dal a legjobb szerintem, egyből beindítja az egész kislemez hangulatát azzal a gitártémával az elején és ahogy utána átvált egy gyorsabb tempóra, a többi szám pedig fenntartja ezt a szintet.
/Ádám/
Signs of Hope & Carry The Torch split
Szégyen vagy sem, én a CTT résszel nem sokat foglalkoztam, úgyhogy rá is térhetünk a másik bandára. Sokan nem szeretik a SOH-ot, de nekem például hatalmas szerelmem ez a zenekar. A SOH anyagoknak van egy olyan tulajdonsága, hogy egyre dallamosabb és metálosabb lesznek az újabbak a régebbiekhez képest. Így van ez ennél a lemeznél is. Ezúttal a duplázó is nagyobb szerepet kap és a gitártémák is komolyodtak. Nekem talán elsőre túl nagy is volt a váltás, de aztán nagyon hamar megszoktam. Nagyon eltalált csordarészek, fasza váltások, szóval egyszerűen jó hallgatni az egészet. Sajnos a 7” kiadása után a zenekar fel is oszlott. Nem tudom ez mennyire komoly a részükről, de reménykedek, hogy ez még változni fog, hátha. Addig is ajánlom mindenkinek, aki szereti a modern melodikus (de nem gyomorforgatóan!) hardcore-t.
Szégyen vagy sem, én a CTT résszel nem sokat foglalkoztam, úgyhogy rá is térhetünk a másik bandára. Sokan nem szeretik a SOH-ot, de nekem például hatalmas szerelmem ez a zenekar. A SOH anyagoknak van egy olyan tulajdonsága, hogy egyre dallamosabb és metálosabb lesznek az újabbak a régebbiekhez képest. Így van ez ennél a lemeznél is. Ezúttal a duplázó is nagyobb szerepet kap és a gitártémák is komolyodtak. Nekem talán elsőre túl nagy is volt a váltás, de aztán nagyon hamar megszoktam. Nagyon eltalált csordarészek, fasza váltások, szóval egyszerűen jó hallgatni az egészet. Sajnos a 7” kiadása után a zenekar fel is oszlott. Nem tudom ez mennyire komoly a részükről, de reménykedek, hogy ez még változni fog, hátha. Addig is ajánlom mindenkinek, aki szereti a modern melodikus (de nem gyomorforgatóan!) hardcore-t.
/Marci/
No tolerance - No remorse, No tolerance
Tipikus bostoni oldschool hc bandáról van szó, ez az új kislemezük, 6 szám 7 és fél percben. Végig betonkemény, arcletépő hangzás és ének! Gyors és rövid tikatuka részek, nagybetűs MOSH témák, kb ennyit lehet erről írni. A Knew the truth elején lévő 5 másodperc mindent elárul szerintem a zenekarról.
Tipikus bostoni oldschool hc bandáról van szó, ez az új kislemezük, 6 szám 7 és fél percben. Végig betonkemény, arcletépő hangzás és ének! Gyors és rövid tikatuka részek, nagybetűs MOSH témák, kb ennyit lehet erről írni. A Knew the truth elején lévő 5 másodperc mindent elárul szerintem a zenekarról.
/Ádám/
Boston Strangler – Primitive
Nem gondoltam volna, hogy mostanság felbukkan egy ilyen zenekar, ami ennyire királyul, és főleg ennyire hitelesen tudja hozni ezt a fajta korai Boston-style hardcore-t. És erre berobban 2010-ben a BS. Nekem az egyik kedvenc zenekarom a DYS, de amikor hallottam az új számukat, akkor sírhatnékom volt.. na, ha ők már kifújtak, akkor szabad a pálya a Boston Strangler-nek. Az egyébként Anxiety, Social Circle, Mind Eraser, No Tolerance, Rival Mob tagokból álló formáció tavalyi Outcast című demókazettájúk után most elkészítette első teljes hosszas anyagát. Aki csak a modernebb hangzású bandákat bírja az inkább ne is próbálkozzon vele.
Nem gondoltam volna, hogy mostanság felbukkan egy ilyen zenekar, ami ennyire királyul, és főleg ennyire hitelesen tudja hozni ezt a fajta korai Boston-style hardcore-t. És erre berobban 2010-ben a BS. Nekem az egyik kedvenc zenekarom a DYS, de amikor hallottam az új számukat, akkor sírhatnékom volt.. na, ha ők már kifújtak, akkor szabad a pálya a Boston Strangler-nek. Az egyébként Anxiety, Social Circle, Mind Eraser, No Tolerance, Rival Mob tagokból álló formáció tavalyi Outcast című demókazettájúk után most elkészítette első teljes hosszas anyagát. Aki csak a modernebb hangzású bandákat bírja az inkább ne is próbálkozzon vele.
/Marci/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése